autocsodak.hu
Autók, benzingőz


Autógyárak

BMW

A BMW (Bayerische Motoren Werke AG, azaz Bajor Motorgyár Rt.) autók, motorkerékpárok és motorok német gyártója. A vállalat székhelyeMünchenben található. A BMW Csoport a BMW-ből, a MINI-ből és a Rolls-Royce-ból áll. 2006-ban 48,999 milliárd eurós forgalom mellett 2,874 milliárd eurós nettó nyereséget ért el. A konszern világszerte 106 575 alkalmazottat foglalkoztat. A cég részvényét jegyzik a német tőzsde DAX indexében.

BMW gyár

A BMW elődje az 1913-ban Karl Rapp által megalapított Rapp Motorenwerke GmbH volt. Először 1917 áprilisában változtatták nevüket BMW GmbH-ra (kft.), majd egy évvel később a részvénytársasági formára váltva, BMW AG-ra. Az első üzletvezető 1942-ig Franz Josef Popp volt. A fiatal cégben Max Friz, a törekvő mérnök hamar nevet szerzett magának: 1917-ben repülőgépek számára fejlesztett olyan motort, melynek révén a magasban tapasztalt teljesítményveszteség csökkent. Ez a konstrukció annyira jól vizsgázott, hogy a porosz katonai igazgatás 2000 db-ot rendelt belőle. 1919. június 17-én egy BMW Illával elérték a 9760 méteres magassági világrekordot, de az első világháború végével és a versailles-i békeszerződés aláírásával mintha a cég vége is elérkezett volna: utóbbi ugyanis öt évre megtiltotta, hogy a BMW egyetlen akkori termékét, a repülőgépmotorokat Németország területén gyártsák. 1922-ben a főrészvényes, Camillo Castiglioni elhagyta a céget és magával vitte a BMW név jogait. A Bajor Repülőgépgyárhoz ment(Bayerische Flugzeugwerke, BFW).

Ez a Nikolaus August Otto, az Otto-motor feltalálója fiának, Gustav Ottónak 1916. március 7-én bejegyzett Gustav Otto Repülőgépgyárából jött létre. E dátumot szokás a hivatalos céges történetírásban az alapítás időpontjaként megadni. Castiglioni váltásával lett a BFW-ből BMW. Az eddig BMW-nek hívott vállalatból lett a Südbremse, amit ma Knorr Bremse-ként ismerünk.

Egy évvel a névváltoztatás után, 1923-ban Max Friz és Martin Stolle kifejlesztették az első motorkerékpárt, az R32-t, ezzel elkezdve egy új termelési ágazatot, a motorkerékpárok gyártását. Friznek a modell kifejlesztéséhez mindössze öt hétre volt szüksége. A mai napig megőrizték alapelvét: a boxermotort és ennek a váltóval közös egységbe szervezését.

1924-től megint gyártottak repülőgépmotorokat.

1928-ban a BMW átvette az Eisenach Járműgyár RT.-t (Fahrzeugfabrik Eisenach AG), a Dixi kisautó előállítóját és ezzel autógyártóvá vált. 1929március 22-étől kezdte a BMW első szériaautóját gyártani a türingiai Eisenachban. A modellt 3/15 PS-nek, ill. DA2-nek hívták és a brit Austin Seven licence volt. Berlinben szerelték össze az autót egy Ambi Budd-tól szállított karosszériával, mely a szintén Austin-engedéllyel készülő Rosengartra hasonlított. 1932-ben következett az első „igazi” BMW AM1 néven (Automobilkonstruktion München Nr. 1), ez volt az első saját BMW konstrukció, mely a Dixivel szemben nagyobbnak és technikailag fejlettebbnek hatott. Az első teljesen új konstrukció az 1933-ban bemutatott 303-as volt 1,2 literes hathengeres motorral, Fritz Fiedler (1899-1972) munkája. Az 1933-tól újra jelentőssé váló repülőgépmotorgyártás mellett az autó- és motorkerékpárágazat szinte mellékessé vált. Eisenach-ban is új gyárat avattak repülőgépmotorok számára. Ennek ellenére sikerült a cégnek néhány komoly modellt összehoznia: a 326-ost (1935), a 327-est (1937) és az 1936-ban bemutatott 328-as roadstert. Különösen a 328-as volt meggyőző, konstrukciója mellett számos autóverseny, például az 1940-es Mille Miglia megnyerésével. Ez a modell alapozta meg a BMW napjainkig tartó hírnevét mint sportos autók gyártója. A briteknek annyira tetszett az autó, hogy engedéllyel Frazer-Nash néven utángyártották. Ez a cég már 1934 óta használt importált BMW motorokat.

A háború kitörése után a BMW teljesen a repülőgépmotorok gyártására koncentrált. Az egyik legfontosabb a többek között a Focke-Wulf Fw 190-be épített 2000 lóerős 801-es motor volt. Ezenkívül a BMW gyártott a Wehrmacht számára oldalkocsis motorokat, továbbá 1937 és 1942 között a 325-ös autómodellt. A hadsereg céljaira a Stoewer és a Hanomag cégekkel közösen könnyű személygépkocsikat (LEPKW, Leichter Einheits-PKW) állítottak elő.
A BMW a repülőgépmotorok gyártásához alkalmazott kényszermunkásokat, akiket az allachi külső táborban és a dachaui koncentrációs táborban helyeztek el.

Miután az 1958-as és 1959-es üzleti évben a cég komoly veszteségeket könyvelt el, 1959. december 9-én következett a drámai vezetőségi ülés. A Deutsche Bank által kinevezett igazgatóság és felügyelőbizottság előterjesztett egy ajánlatot, mely szerint a BMW-t eladják a Daimler-Benz Részvénytársaságnak a kisrészvényesek kielégítése mellett. Úgy tűnt, hogy a BMW sorsa megpecsételődött, mert a Deutsche Bank a részvénytőke felét képviselte. Ekkor a személyi állományból, az üzemi tanácsokból, autókereskedőkből és kisrészvényesekből kialakuló szövetség elutasította az ajánlatot, hogy a darmstadti részvényesek, Erich Nold szénkereskedő és Dr. Friedrich Mathern frankfurti ügyvéd segítségével a társaság mérlegét megvizsgáltathassák. Ehhez elég volt a szavazatok 10%-a is. A mérleg ekkor valóban hibásnak bizonyult, hiszen az új 700-as modell fejlesztési költségeit éven belül szabálytalanul leírták. Így a cég elkerülte a felvásárlást.

A BMW független maradt, de még mindig hiányzott a keresett középosztályú modell, melynek kifejlesztésére nem volt pénz. Ekkor jelent meg a cégnél a Bad Homburg-i iparos, Herbert Quandt. Kész volt arra, hogy egy tőkekivonást követő tőkeemelés során a ki nem osztott részvényeket átvegye. Ez történt, a Quandt-csoport tőkerészesedése 60%-ra nőtt és a bankok elvesztették a befolyásukat a BMW-ben. Így, továbbá az allachi turbinaüzem eladása révén a vállalat elegendő pénzhez jutott a hiányzó típus kifejlesztéséhez. Az autónak nagy teljesítményű limuzinnak kellett lennie, mert a 60-as években a Borgward konkurenciája által keletkezett egy piaci rés. Utóbbi ugyanis Isabella modelljével egy bevált kocsit tudott kínálni ebben a kategóriában.

1962-ben mutatták be az 1500-ast, mely kezdeti nehézségek után az 1800-as és 2000-es változatokkal együtt nagy siker lett, melyet a túrakocsiversenyeken elért győzelmei csak fokoztak. A cég helyzete az 1966-ban bemutatott 02-es szériával (1602, 1802, 2002) szilárdult meg. 1967-ben átvették a dingolfingi Hans Glas GmbH-t és saját termelési központtá fejlesztették. A Glas termelési programjából néhány modellt még egy ideig továbbra is gyártottak BMW-Glas márkanéven és BMW logóval. Ezek kifutásával a Glas név eltűnt. Az 1968-ban bemutatott BMW E3 2500, később 28003,0 SI nyugodt járása és menettulajdonságai miatt a szakmai közönség egyik kedvence volt .1970-től 1993-ig Eberhard von Kuenheim volt az igazgatóság elnöke. Ebben az időszakban a forgalom a 18-szorosára nőtt, az autógyártás a négyszeresére, a motorkerékpárgyártás a háromszorosára, az alkalmazottak száma 23000-ről 71000-re. Új telephelyek létesültek Németországban (Regensburg,Spandau),Ausztriában, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban.1973-ban kezdték építeni a müncheni olimpiai falu közelében a „Négy Hengert”, az új üzletvezetési központot. 1985-ben nyílt meg a Kutatási és Fejlesztési Központ, a FIZ, a BMW „gondolatgyára” hatezer munkahellyel.

A 90-es évek elején a BMW azt hitte, csak nagy gyártóként lesz képes fennmaradni a világpiacon. Azért vette át 1994-ben a brit Rover Csoportot (RoverMGMiniLand Rover), hogy ne kelljen új alvázat kifejlesztenie elsőkerékhajtású modellek számára és hogy gyorsan növelni tudja kapacitását. Ez a hibás döntés komoly következményekkel járt, a BMW összesen kilenc milliárd márkát vesztett, Bernd Pichetsrieder akkori igazgatósági elnök és Wolfgang Reizle technikai igazgató pedig lemondott.Ezen okokból a BMW 2000március 16-án behúzta a vészféket és befejezte a Rover projektet. Az MG-t szimbolikus öt fontért adták el egy brit befektetői csoportnak. Mivel az új Range Roverfejlesztése már befejeződött, a Land Rover már lényegesen több pénzért lett a Fordé. A BMW Csoport csak a Mini névhez kapcsolódó jogokat tartotta meg.

2002-ben a BMW megszerezte a Rolls-Royce védjegy jogosultságát a Rolls-Royce plc-től.2003-ban piacra dobták az ekkorra már kifejlesztett Phantom luxuslimuzint, a gyártásnak külön telephelyet hoztak létre Goodwoodban, Angliában. Az eredeti gyár Crewe-ban a Volkswagen cég tulajdonában maradt korábbi testvérmárka Bentley modelljeit állítja elő.

A jelenlegi modelleket méretosztályonként tartják számon. A BMW 2004-ben bejelentette, hogy a szedánokat és kombikat (nevük Touring) páratlan, míg a kupékat és kabriókat páros számmal jelöli. Ez a hagyomány még 1976-ban indult a 6-os sorozattal és 1989-ben folytatódott a 8-assal, de ideiglenesen megszakadt, amikor az utóbbi gyártását befejezték 1999-ben. A 3-as,5-ös,6-os BMW-k-ből megjelent egy sportosított -M változat is.A Rover projekt után a BMW Csoport a prémium szegmens járműveire kezdett összpontosítani. Manapság a MINI, a BMW és a Rolls-Royce márkák révén a cég széles termékpalettát kínál kisautótól luxuslimuzinig. Az utóbbi öt évben a forgalmat sikerült évi egy milló autó fölé növelni. A BMW a Porsche és a Toyota után forgalomarányosan a legnyereségesebb és még mindig független.

Porsche

A Porsche SE, vagy csak Porsche egy német autógyártó cég, amit a Porsche család alapított 1931-ben. Két másik nagy cégben van érdekeltségük. Az egyik a Dr. Ing h.c. F Porsche AG, amit gyakran rövidítenek Porsche AG-nek is, a másik a Volkswagen AG.Ferdinand Porsche egy osztrák-magyar mérnök közreműködésével. A vállalat főhadiszállása Zuffenhausenben, Stuttgart külvárosi részében található. Itt jelenleg 911-et, Boxstert, Caymant és Cayenne terepjárókat gyártanak.

Porsche

„Egyesült Vas- és Acélművek”, így nevezte Ferry Porsche és mintegy 200 dolgozója a Gmündben (Karintia) található egykori fűrészüzem fabarakkjait, ahova a II. világháború alatt (1944) apa és fia a Dr. Ing. h.c. F. Porsche KG céget Stuttgart-Zuffenhausenből átköltöztette. Itt készült el 1948-ban az első Porsche, az 1. számú |356-os modell. A Porsche 356-ból 52 darabot állítottak össze Gmündben. 1949 nyarán egy tucat Porsche alkalmazott elkezdte a gyártás visszaköltöztetését Stuttgart-Zuffenhausenbe, a Reutter céghez albérletbe. Zuffenhausenban aztán tovább folytatódott a Porsche sikertörténete. 1950 elején elindult a Porsche 356 sorozatgyártása. Az év végéig 400 autót sikerült elkészíteni. A Porsche gyártása folyamatosan bővült. A Porsche 911 1963-as bevezetése mérföldkövet jelentett a Porsche fejlődésében.

1969. májusában a Schwieberdinger utcában lévő új, többszintes szerelőüzemmel jelentősen megnőtt az üzem területe. Ez 1988-ban tovább bővült a szerelőcsarnokkal szemben található karosszériagyártó üzem épületével.

A gyártástechnológiában is történtek változások az elmúlt 50 év során. A kézzel végzett sorozatgyártás helyét időközben egy korszerű és flexibilis gyár vette át. A német hetilap, a „Produktion” és a vezetési tanácsadó cég, az A.T. Kearney által adományozott „Év gyára, 1996” kitüntetést a zuffenhauseni gyár a kemény munka és az elkötelezettség elismeréseként kapta.

Ferry Porsche a cégénél, amely a II. világháború ideje alatt Stuttgart-Zuffenhausenból az ausztriai Gmündbe (Karintia) költözött át, 1947-ben a megbízható munkatársai segítségével egy olyan sportautó építésébe kezdett, ami - saját szavaival élve - neki magának is tetszene. A kiindulási pontot az apja által kifejlesztett Volkswagen Bogár jelentette. Gmündben összesen 52 darabot készítettek a 356-os modellből (az 1. számút nem számítva), az összes többit1950 után, Zuffenhausenban gyártották. Kezdetben a Porsche tervező és adminisztrációs részlegeit a Schwieberdinger utca 147. szám alatti két fabarakkban helyezték el. A karosszériák gyártását és az autók összeszerelését a Reutter karosszériaüzem tulajdonát képező épületben végezték, az utca túloldalán. A Porsche eredeti üzemrészeit, a mai I. gyáregységet, a háború után lefoglalták az amerikaiak, és azokat egészen 1956-ig nem lehetett újra használni.

A Porsche számára újabb mérföldkövet jelentett a motorok és autók összeszerelésének céljait szolgáló új épület felépítése 1953-ban. 1964-ben, röviddel a Porsche 911 bemutatása után, a Porsche átvette a Reutter gyárépületeit a karosszériagyártással együtt. A következő fontos lépést a háromszintes szerelőcsarnok (41-es épület) elkészülte jelentette 1969-ben, ami lehetővé tette a gyártókapacitás növelését. 1982-ben megkezdte működését az automatizált, magaspolcos raktár. Az új fényezőműhely 1986. tavaszi és a karosszériaüzem (V. Üzem) 1988-as elkészültével kialakult a jelenlegi épületstruktúra.

A '90-es évek elején a Porsche csőd közeli állapotba került. Mivel a gyár híresen jó kárpítokat készített, és szép belsőket tervezett, a Mercedes-Benz megbízta, hogy a G-osztály belsejét ők tervezzék, és készítsék. Ettől a pillanattól kezdve alkalmaznak a G-osztáyokban átdolgozott E-osztály belsőteret.

1993-97: 

Az első Boxster-tervrajz bemutatója a detroiti autószalonban. A szintén új 911-es Carrera bemutatója az IAA Nemzetközi Autókiállításon.Bemutatják az új, biturbó motorral szerelt 911-es turbo modellt, mint első, sorozatban gyártott gépkocsit kínálják OBD II-vel, üreges küllős kerekekkel (Porsche-szabadalom).Két évvel a biturbós 911-es után piacra dobják a három és fél évig tartó fejlesztés után az új, középmotoros Roadster típusból kidolgozott Porsche Boxstert.

Ford Motor Company

A Ford Motor Company egy amerikai multinacionális vállalat, amit Henry Ford 1903. június 16-án Lansingben alapított 11 társával együtt, mindössze 28 000 dollár készpénzből. Akkor még Ő sem gondolta, hogy a világ egyik legnagyobb ipari vállalatát, a második legnagyobb autógyárát hozzák létre, melynek fejlődése szorosan összekapcsolódik Amerika XX. századi ipari fejlődésével.

A század elejétől fogva az amerikai ipar egyet jelent a Ford névvel. A Ford gyár az alapítás idején egy átalakított kis detroiti vagongyárat jelentett 10 fő alkalmazottal.

Henry Ford irányításával az első 15 hónapban 1700 autó hagyta el a gyárat. A gépkocsik 1903 és 1908 között az ábécé első 19 betűjét viselték. A korai gyártmányok közül az első sikeres modell az "N-modell" volt, mely egy kicsi és könnyű négyhengeres autó volt és 500 dollárért árulták. Az 1908-as év folyamán aztán megjelent a legendás "T-modell", melyből az elkövetkező tizenkilenc évben több mint 15 millió darabot adtak el. Amerika nem kevesebbet köszönhetett a "T-modellnek", mint azt, hogy elindulhatott a városiasodás útján.

Az első Ford gépkocsit egy chicagói fogorvos, egy bizonyos Mr. Pfennig vásárolta. Ezzel a Ford megtette az első lépést, hogy a világ egyik vezető autógyártójává nője ki magát. 1914-re már minden második autó a Ford gyárból került ki. A fokozatos növekedés külföldi terjeszkedést tett szükségessé. A Ford Motor Company az első külföldi gyárat Kanadában, Walkerville-ben alapította. A Ford autók az autópiac minden kategóriájában uralták a piacot. Az első komolyabb európai megjelenést az1931-ben, Kölnben megnyitott gyár jelentette.1942-ben a Ford Motor Company is, mint minden más amerikai gyár a haditermelésre állt át. A háborús termelési program eredményeként a gyár több mint 8000 bombázó repülőgépet, 5700 repülőmotort és mintegy 250 ezer dzsipet, tankot és más háborús gépet szállított az Egyesült Államok hadseregének.

1976 óta a kék és ezüst színű ovális Ford emblémát használják azonosító jelként minden Ford járművön, ami az egész világon könnyen felismerhető és következetes márkajelzéssel szolgál a vállalat valamennyi üzeme, létesítménye és terméke számára.

Ford termékeny feltaláló volt. A mai napig sokan cáfolják, de több mint valószínű, hogy az első Ford autók működési elveit nem ő találta ki, hanem egy ezermester barátjától lopta el. Írásos emlékek is fennmaradtak barátságukról, valamint arról, hogy a gyár alapítása után kapcsolatuk nagyon megromlott.

Cadillac

Cadillac az egyik legismertebb autómárka a világon. 1902-ben alapította a céget Henry Leland, majd 1908-ban eladta a vállalatot a General Motorsnak, amely azóta is birtokolja a Cadillacet. Az Oldsmobile márka megszűnése után a legöregebb működő amerikai autógyár lett, amelynek autói az Amerikai Egyesült Államokban prémium márkának számítanak. A név eredete Detroit alapítójához, Antoine Laumet de La Mothe Cadillac nevéhez kötődik, aki egyben Henry Leland őse is volt, és így róla kapta az autógyár a nevét. A jármű logója a családi címerüket vette alapul, de a logó az évek során többször is változott. A Cadillac jelenleg több mint 50 országba exportál autókat, de jelentős részüket a belföldi piacon értékesíti. A 2008-as válság a Cadillecet is érintette, de az Amerikai Egyesült Államok kormány nem hagyta csődbe menni a General Motorst.Bár a General Motorsnak több autógyárát be kellett zárnia, de ez nem érintette a Cadillacet, így a márka továbbra is fennmaradhatott. A Saab eladásával a General Motorsnak a Cadillac maradt az egyetlen prémium márkája. Ezért az új Cadillac modelleket rohamosan fejlesztik, hogy minél nagyobb részt fedjenek le a Saab eladása után keletkezett űrből a jármű piacon.A Cadillac 2010 óta jelentős változásokon megy át. Egyik legfontosabb céljuk, hogy a fiatalabb korosztályt is elérjék, jelenleg ugyanis vásárlóik átlagéletkora 62 év.

A Cadillac, mint az amerikai autóipar egyik vezető luxusmárkája számos különleges kivitelű formában jelent meg: a konkurens Lincolnnalegyütt a legrégebb idők óta készülnek belőle különféle nyújtott változatok, ezáltal a tipikus limuzin egyik szinonimájává vált az idők során. Az amerikai elnökök is e két cég speciális, nyújtott és golyóálló változatait használták, de a Cadillac-et gyakrabban, jelenleg is ez a márka van használatban. Ezen kívül sokáig mentőjárművek is készültek belőlük, és ízléses halottszállító kocsiknak is régóta a Cadillac modelljei szolgálnak alapként.

Jelenlegi modellek:

  • Cien (tanulmánymodell)
  • CTS
  • CTS-V
  • CTS Station Wagon
  • CIS-V SW
  • CTS Coupé
  • CTS-V Coupé
  • Converj
  • STS
  • DTS
  • SRX
  • Escalade
  • Sixteen (tanulmánymodell)

Toyota

A Toyota Motor Corporation japán székhelyű multinacionális vállalat, a világ második legnagyobb autógyártója.

A cég eredeti neve Toyoda volt. Három oka is van a változtatásnak. Egyrészt Tojoda Kiicsiró ezzel el akarta választani a magánéletét az üzleti ügyeitől. Másrészt úgy vélte, hogy a Toyota nevet könnyebben ejti ki a külföldi, mint a Toyodát. Harmadrészt pedig a Toyota nevet katakanákkaléppen nyolc vonással lehet leírni (トヨタ), ami pedig a japánok szerencseszáma. A katakanás logót az autók nevében már nem, csak a cég felirataiban használják, és Kínában a mai napig, a kínai-japán kandzsi írásjegyekkel, Tojodának írják a márkát.

Korai évek

Az első japán kocsit egy bizonyos Josida Sintaró készítette 1902-ben, majd 1907-től 1909-ig néhány darabot eladásra is gyártott Type Takuri néven. Az első, valóban sorozatban készített autó aNissané volt 1915-ben, amelyet szorosan követett a Mitsubishié 1917-ben. Mire a Toyota a harmincas évek közepén elkezdett autókat gyártani már sok japán autógyár működött.Tojoda Szakicsi valamint fia, Kiicsiro nem az autókhoz, hanem a szövőgépekhez értett. Tojoda Szakicsi 1890-ben készítette el első szövőgépét, majd a húszas években megalkotta a világ első automatikus utántöltésű, állandó sebességű szövőgépét, a ToyodaType G-t.

Találmányát a világ legnagyobb szövőcége, a Platt Brothers & Co. vásárolta meg egymillió jenért, és ez az összeg akkor nagyon nagy pénz volt, még ipari szinten is. Tojoda Szakicsi pedig ezt pénzt pedig egy autógyár alapításába fektette.

Az öreg Tojoda 1929-ben Európába küldte fiát, Kiicsirót, tanulmányozza az ottani autógyártást. A tanulmányút 1933-ig, tehát éppen a gazdasági világválság végéig tartott. Hazaérte után Kiicsiro gyorsan munkához látott. 1935-re megalapította a Toyoda szövőgépgyártól jogilag független Hinode Motors vállalatot, és motorfejlesztésbe kezdett.

Tojoda Kijichiro aztán hamar elvetette a Hinode Motors nevet, és cégét 1937-ben Toyotára keresztelte át. Addig kéthengeres motorokkal kísérletezett, és el is készült egy még Hinode márkájú, A1 nevű prototípus. De Japán ekkor már benne volt a második kínai–japán háborúban, a csapatoknak teherautók kellettek. Apró kéthengeressel pedig nem lehet nagy rakományt mozgatni, ezért Toyota végül lemásolta egy akkori Chevrolet teherautó soros hathengeres, 65 lóerős motorját, váltóját, alvázát. Erre készült az AB típusjelzésű első Toyota teherautó, valamint a Chrysler Airflow vonalait és formai elemeit koppintó AA személykocsi.Mivel a japánok sokáig egyáltalán nem ápolták a technikai múltjukat, ezért mára egyetlen AA sem maradt fenn, tehát a cég (Hinodétől számított) hetvenedik éves jubileumára nulláról el kellett készíteni egy replikát. Még szerencse, hogy ősi Chevrolet alkatrészeket viszonylag könnyen be lehet szerezni az USA-ban, ezért csak a karosszériát és a belsőt kellett újragyártani a semmiből. Az AB teherautó például annyira megegyezett a korabeli Chevrolet-kkel, hogy az amerikai hadsereg a háborúban zsákmányolt Toyota teherautókat üzemben tudta tartani a raktáron lévő GM-alkatrészekkel.1938-ban megkezdte a működését a szövőgyártól különálló első Toyota-üzem Koromóban. 1936 és 1947 között összesen 1757 autó készült itt.

Bár a legtöbb Japán nagyváros hihetelen károkat szenvedett a második világháborúban, Koromo és a Toyota-üzem csodával határos módon megúszta a komoly bombázásokat, sőt, szinte folyamatosan termelt.

Akárcsak Németországgal, Japánnal is empatikusan próbált viselkedni a világ nyertes fele a béke első éveiben, ezért hamar újra termelni kezdhettek az üzemei. 1945 decemberétől, rövid szünet után újra megindultak a gépek Koromóban, ráadásul a fejlesztőket mintegy kárpótlásul bevonták az amerikai hadiügyek ipari fejlesztési programjába.

A háború utáni első személyautó, az SA 1947-ben jelent meg, 995 köbcentis, 27 lóerős motorral, 87 km/órás végsebességgel. Miközben minden autógyár háború utáni modellfejlesztési lázban élt, a Toyota a gyártási technológiáit finomítgatta. Annyira belemerült, hogy 1949-ben kis híján tönkre is ment. Fizetésképtelenség, 1950-ben a cég mai napig egyetlen sztrájkja következett. De ifjabb Tojodának le kellett mondania, az igazgatói posztot a még fiatalabb Tojoda Ejidzsi és Szato Soicsi vette át.

1951-ben, központi megrendelésekre, mérnökök létrehozták az első BJ terepjárót, a mai Land-Cruiser ősét. A karosszériához alapötletként az amerikaiak háborúban használt Dodge Weaponja (nálunk az öregek "vipponnak" hívták) szolgált, a motor a bevált Chevy-féle hathengeres volt. A Toyota az export mellett döntött, és hogy vonzóbbá tegye, alaposan átdolgozta a BJ-t,. Így jött létre 1954-ben az első Land-Cruiser. Ez volt az első motorizált jármű, amelyik önerőből feljutott a Fudzsi hegy hatodik állomásáig.

1955-öt szánták a nagy betörés évének, ekkor indult az export az USA-ba. Két modellre alapozták, a vadonatúj Toyopet Crownra és a Land-Cruiserre.1957-ben megindult a Toyopet Corona (ez eggyel kisebb volt, mint a Crown) szállítása is, de mindkét személyautó megbukott. 1960-ban a Toyota vissza is vonta a Crownt és a Coronát a piacról, utána 1962-ig csak a Land-Cruiser (ezen volt viszonylag nagy a profit) képviselte a Toyotát, pontosabban a Toyopet exportmárkát az Újvilágban.Közben azért máshol maradt erő a bővülésre. 1959-ben például Koromo várost átnevezték Toyotára. Ekkor Brazíliában a cég létrehozta az első Japánon kívüli gyárát, melyekből 2006-ra szerte a világon 52 lett.

1964-ben a vállalat bevezette az USA-ban az első, igazán az amerikaiak igényei szerint készült autóját, az akkori, belpiaci Coronából erős átalakítással született Tiarát. Mivel éppen annyiba került, mint a Volkswagen Bogár, meglehetős sikerre tett szert, négyhengeres motorjával, külső méreteihez képest tágas utasterével, valamint a kategóriában akkor teljesen szokatlan automata váltójával és légkondicionálójával.

Út a siker felé

A japán belpiac alaposan megerősödött, Amerika nagy érdeklődést mutatott a Toyotákra.Még Európában is egyre inkább elismerték a márkát, a fő betörési pontok: Hollandia, Svájc, Dánia.1961-ben jött az egész Ázsiát meghódító, apró Publica (a Starlet távoli elődje), aztán 1965-ben 0,8 literes motorral hajtott, parányi sportkocsi, a Sports 800, majd 1966-ban a cég mindmáig legnagyobb sikere, a Corolla.

1967 a Jaguar E-Type-hoz erősen hasonlító, szupermodern, sorhatos motorral hajtott, kisszériás 2000 GT sportkocsi, valamint a Hiace furgon megszületésének éve. A Toyota ekkor kezdte szorosra fonni üzleti kapcsolatait a Daihatsu autógyárral, ami aztán bő húsz év alatt teljesen a tulajdonába is került. 1972-ben elkészült a tízmilliomodik Toyota. Az USA-ban 1990-ben bevezette a Lexus márkát. A Mercedesek, BMW-k, Audikelhalványulásának egyik fő oka a Lexus.

A Toyotát 1950-ben lényegében nem jegyezte a világ ipara, 1963-ra a 93. legnagyobb vállalattá nőtt (az összes iparágat egybevéve), 1966-ra meg már a 47. lett. Az autógyártók sorában ekkor már a 10. helyen állt. E korszak fejlődésének ütemét jól jelzi, hogy 1955-ben évi 8400, tíz évvel később viszont már 600 ezer autót állított elő a cég. 1970-ben már a Toyota a világ 4. legnagyobb autógyártója. 1997 végén a Corolla megelőzte a T-Fordot és a Volkswagen Bogarat a legnagyobb darabszámban eladott autók listáján, 2000-re pedig a Toyota lett Japán legnagyobb vállalata.

Ferrari

Ferrari S.p.A. versenyautókat és nagy teljesítményű sportautókat készítő olaszországi autógyár. A cég központja Maranellóban található. A gyárat Enzo Ferrari alapította 1929-ben Scuderia Ferrari (Ferrari versenyistálló) néven, ekkor még csak versenyautókat gyártott. 1947-ben gyártották első közúti sportautó modelljüket. Jelenleg az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező sportautómárka.


Az 1929-ben alapított céget amatőr versenyzők szponzorálására hozta létre Enzo Ferrari Modenában. Sok sikeres versenyzőt készítettek fel és versenyeztettek Alfa Romeókban, egészen 1938-ig. Ekkor Enzo Ferrarit az Alfa Romeo saját versenyrészlege élére nevezte ki.

1940-ben, amikor Enzo Ferrari felismerte, hogy szeretett csapatát, a Scuderiát az Alfa Romeo be akarja olvasztani, kilépett az Alfától és visszatért csapatához. Mivel jó ideig távol kellett maradnia a versenyektől, repülőgép-alkatrészeket és egyéb gépészeti termékeket gyártottak. A versenyeket a II. világháború is lehetetlenné tette. A gyár 1943-ban Maranellóba költözött, de 1944-ben lebombázták, és csak 1946-ra hozták helyre.

a 1,5 literes V12-es motorral szerelt 125S jelzésű modell 1947-ben készült el. A cél az volt, hogy a bevételből Enzo a versenyistállót támogassa. Az utcai autók is hamarosan népszerűek lettek. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Ferrarik karosszériáján olyan híres formatervező cégek dolgoztak, mint a Pininfarina, a Bertone, a Ghia és a Touring. A Ferrari kultuszautó lett a fiatal multimilliomosok körében, a kis példányszámú szériákat a hosszú várakozási idő ellenére is elkapkodták.A Ferrarikat jellemzően kis hengerűrtartalmú V8 és V12-es motorokkal szerelték, leginkább középmotoros elrendezésben. Az 1980-as évek közepéig a Ferrarik jellemzően elég megbízhatatlanok voltak, gyakran szorultak szervizre. Ezt a rajongók a Ferrari speciális "karakterjegyének" tartották.A Ferrari jelenleg a Fiat csoporthoz tartozik a Maseratival, az Alfa Romeóval és a Lanciával együtt.

1988-ban Enzo Ferrari felügyelte a Ferrari F40 bemutatását. Ez volt az utolsó autó, melyet az ugyanebben az évben bekövetkezett halála előtt bemutattak.2009. május 17-én az olaszországi Maranellóban az RM Auctions és a Sotheby's akkor világrekordnak számító 12,1 millió dollárért árverezett el egy 1957-es 250 Testa Rossát. Ezt a rekordot most egy Bugatti Atlantic tartja, melyet 28 millió dollárért adtak el.

1963-ban Enzo Ferrari tárgyalt a Forddal a cég részvényeinek esetleges eladásáról. A Ford több millió dollárt költött a Ferrari könyveinek vizsgálatára és jogászokra, a Ferrari végül kései szakaszban megszakította a tárgyalásokat. Az üzlet sikere esetén a Ferrari nem állhatott volna rajthoz az Indianapolis 500 futamon. Henry Ford II utasította cége versenyrészlegét, hogy tárgyaljon a Lotus, a Lola, és a Cooper istállókkal egy olyan autó építéséről, mely felveheti a versenyt a Ferrarival a nemzetközi tartós versenyeken.

1969-ben a FIAT meghatározó részesedést vásárolt a Ferrari és a Lancia cégekben, továbbá 2006-ban 800 millió dollárért visszavásárolt 29%-nyi Ferrari részvényt.A Ferrarinak van egy saját kereskedőháza, mely a Ferrari márkájú termékek, többek között napszemüvegek, tollak, elektronikai termékek, órák, mobiltelefonok, csúcsminőségű kerékpárok, ruhák engedélyezését kezeli.

Lamborghini

Lamborghini (ejtsd: 'lamborgíni') olasz luxusautó-márka. A cég 1964 óta gyárt felső kategóriás sportautókat. A vállalat székhelye Sant'Agata Bolognesében van, Emilia–Romagna tartományban Modena és Bologna között. A cég emblémája egy harcoló bikát ábrázol. 1998 óta az Audicégé és ezen keresztül a Volkswagen-csoporthoz tartozik.


1948-ban alapította a céget Centóban Ferrara-járás Ferruccio Lamborghini (1916-1993). Kezdetben traktorokat gyártott. 1958-től már égőket és klímaberendezéseket is készített a vállalat.Ferruccio Lamborghini több versenyautót is kipróbált, köztük egy Ferrarit is, de egyiket sem találta tökéletesnek. Fejlesztési tanácsaival megkereste a "Comandante"-t (Enzo Ferrari, általában csak így emlegették: parancsnok), ám a híresen gőgös és sértődékeny cégvezető kiadta az útját, mondván, ha ennyire tudja, építsen ő autót. Így is tett. (Egyes források szerint Lamborghini tervezőnek jelentkezett a Ferrarihoz, ahol "visszaküldték a traktorokhoz"). 1962-ben alapította meg Ferruccio Lamborghini az Automobili Lamborghinit, amely márkajelénekMurciélagót, a legendás bikát választotta, aki 1879-ben egy bikaviadalon 24 kardszúrást élt túl, és az erő egyik szimbóluma lett, másrészt bika volt az alapító csillagjegye is. Már 1964-ben megjelent az első kísérleti modell, a legendás 350 GTV. A 12 hengeres motor teljesítménye még a rivális Ferrari erejét is jócskán meghaladta. Az igazi szenzáció azonban az volt, amikor az 1966-ban bemutatott 385 lóerős Miura átlépte a 300 km/h-s sebességhatárt. Ez volt az első középmotoros utcai sportkocsi, és egyben a szupersportkocsi kategória megteremtője. "Stronzo di merde, Signor Ferrari!" A Miura a legfőbb ellenség, és ez a mai napig igaz a Lamborghini-re, a legveszélyesebb riválisa a Ferrariknak. A Miura óta minden modell híres spanyol bikák nevét viseli, mint a Gallardo és a Murciélago, egy kivétellel a Countachkal (ejtsd: 'kóntak', a piemonti dialektusból). Miután a modellt elkészítették, nem találtak hozzá illő nevet. Az egyik dolgozó csak „Countach”-nak hívta, amely magyarul mennydörgést jelent[forrás?]. Így lett ez az autó neve (Azt is jelenti: ennyi). Sok modell neve mellé írják az LP szócskát, amely a motor egyediségére utal. 1971 óta készít a Lamborghini igen erős motorokat az Offshore-versenycsónakoknak. Ezek körülbelül 1000 lóerősek. A gyár 1972 óta szinte folyamatosan gazdasági problémákkal küzdött. A traktor-részvényeit kénytelen volt a gyár eladni. A tulajdonosok is sorra váltották egymást azóta:

  • Ferruccio Lamborghini 1963–1972
  • Georges-Henri Rossetti & René Leimer 1972–1977
  • Csőd 1977–1984
  • Patrick Mimran 1984–1987
  • Chrysler 1987–1994
  • Megatech 1994–1998
  • Audi, Volkswagen 1998 óta

A Lamborghini 1989 és 1993 között Formula-1-es motorokat is gyártott a Lola, Lotus, Ligier, Minardi és Larrousse csapatoknak. 2004 óta a cég Lamborghini néven kávé és eszpresszó-automatákat is forgalmaz. A mai modellpaletta két alapmodellből, a Murciélagóból és a Gallardóból áll.2005 óta mindkét modell kabrió változatban is kapható. Ebben az évben jelent meg a piacon a Lamborghini Magazin is.

Piacon lévő modellek

 

Gallardo: Az autó motorja V10 hengeres, 5,2 literes, 560 lóerő leadására képes. Ez a motor modern fejlesztés, az autó tervezésével együtt motort is terveztek, mely megtalálható az Audi S8 (450 le), S6 (435 le) és az R8 (525 le) típusokban. Környezetvédelmi besorolása az Euro 5-ös normát teljesíti. Ezt a teljesítményt 8000 fordulat/percnél adja le. Érdekességképpen megemlíthető, hogy ez a motor Magyarországon, az Audi Hungária Motor Kft. győri gyárában készül. A 100-as sprintet 4 sec alatt teljesíti, végsebessége 330 km/h. Különböző váltókkal rendelhető, az autó összkerékhajtással rendelkezik, kanyarban változó kihajtással. Normál állapotban a hajtás 30%-a elől, és 70%-a hátul kerül az útra. Az angol és az olasz rendőrségnek van egy, az olaszoknak az utóbbiból, amit a gyártól kaptak. A Gallardo-ból elérhető nyitott verzió is (Spyder), illetve számtalan lehetőség nyílik az autó egyedivé tételére kívül-belül. Konkurensei: Porsche 911, Ferrari F430, Mercedes-Benz SL63 AMG.

Murciélago (spanyol: denevér): Ebbe a típusba a Countach óta fejlesztett Bizzarrini-féle V12-es "Lambo ősmotor"-t építették be, 6200, illetve 6500 köbcenti lökettérfogatának köszönhetően, teljesítménye 579-640 lóerőig terjed. A 640 LE-s változat LP640 jelzést, és különleges fényezést kapott. Az autó a Diablo csővázszerkezetére épül, és természetesen a Countach óta a csúcsmodellek védjegyévé vált felfelé nyíló ajtóval készül. Ez egyébként a tuningvilágban nagy szeretettel alkalmazott, sokatmondó nevű "Lamborghini Style Door" ihletője. A legerősebb verzió akár 3,5 másodperc alatt teljesíti a 100 km/h-ra való gyorsulást, végsebessége 350 km/h. Ennek az autónak is négykerékhajtása van, szintén változó kihajtással. A kistestvéréhez hasonlóan, spyder változat is megtalálható az erősebb "bikából" is, illetve ezt a modellt is igény szerint átalakítják, akár a hosszúságon is lehet változtatni. Ez a modell szerepel a FIA GT-versenyeken. Ezen felül különböző limitált kiadások is készülnek, például az F22-raptor lopakodó vadászbombázó ihletésű Reventón, amely a Murcielago motorjának még erősebb, 650 LE-s változatával készült; vagy az LP670-4 SV, amint "Super Veloce" nevéből is kiderül, 670 ló erejével rendelkezik a jelenleg legerősebb bika. A Reventón érdekessége, hogy szakított a korábbi formával és ugyanazt egyenes vonalakkal oldja meg. Egyedi lámpák jellemzik. A sárvédőívek apró szögletesítése arról árulkodik, hogy ez az autó szándékosan szögletesre készült, mégis modern. A Lamborghini új csúcsmodellje csaknem készen van (2009. jún. 5.) bemutatását mégis 2012-re halasztják, elsősorban azért, mert a gazdasági válság az anyacéget, az Audit megviseli, így most nem adnak ki euró százmilliókat a gyárak újraszerszámozására. Ráadásul Reventón, az LP650 Roadster és az LP670-4 SuperVeloce modellek révén a Murcielago ismét a figyelem középpontjába került, így a gyártósorok ismét teljes kapacitással működhetnek, a hagyományos, csővázas Lambók újabb aranykorukat élik, azaz még mindig jól fogy modell. A Murciélago nagy konkurenciával néz szembe, mint például: Mercedes SLR McLaren, Porsche Carrera GT, Ferrari Enzo, Pagani Zonda... 2011-ben bemutatkozott a Lamborghini új csúcsmodellje, az LP700-4 Aventador, melyet a teljesen új fejlesztésű 700 lóerős V12-es hajt.

 

"Forrás: http://hu.wikipedia.org/"

<< Vissza
Ajánlott
Oldalak
Olcsó cégalapítás akár online cégalapítás, kft alapítás most kedvező árakon szakképzett ügyvédi irodák segítségével
olcsó cégalapítás
Magyarország egyik piacvezető domain és tárhely szolgáltatója egyedi tárhely ajánlatokkal, kedvező .HU és nemzetközi domain regisztrációval, SMTP szerver opcióval várja mindazokat, akiknek fontos honlapjuk biztonsága. Nálunk nincs megállás, miért üzemelte
Domain, tárhely, webtárhely, SMTP, VPS szolgáltatások
Kupon várárlás és bónusz kupon kedvezmények a legújabb csajos kuponok
Kupon, kupon vásárlás, bónusz kupon
A jövő informatikája - innovatív ügyfélszerző IT megoldások mindenkinek!
www.ens.hu
Buszrendelés és buszbérlés, egyéni és szakmai, kis és nagycsoportos kirándulások, városnézések, transzferek bel- és külföldön!
Buszbérlés és buszrendelés
Internet szolgáltatótól független e-mail küldés a világon bárhol mobiltelefon, laptop, vagy tablet segítségével. Legyen saját SMTP kiszolgáló szervere.
SMTP szerver, smtp kiszolgáló, smtp
Honlap és webáruház egyedileg igényesen elkészítve, keresőbarát kivitelezésben! Mindez elérhető árakon, INGYENES Google kampánnyal!
grafikai tervezés, honlap, webáruház, keresőmarketing (SEO), domain és tárhely
Dialekt: hogy EGYET értsünk! A Dialekt Fordítóiroda fiatal, dinamikus fordító és szakfordító csapata tevékenységének és szolgáltatásainak színvonalát képzett fordítóira, szakfordítóira, lektoraira és több éves szakmai tapasztalatra alapozza. Legyen Ön is
Fordítás, szakfordítás, fordítóiroda
autó autó-motor autócsodák autókülönlegességek gépkocsi izomautó luxusautó ritka autók személyuató veterán autó
SMTP.hu
DOMAIN NAGYKER - DOMAINEK KERESKEDELMÉVEL FOGLALKOZÓ KIKÖTŐ
Bérlet
Vásárlás
Hirdetnék