autocsodak.hu
Autók, benzingőz


Veterán autók

A veterán minősítés folyamata itthon elég komoly homályba burkolódzik. Rengeteg legenda, és félinformáció kering a hivatalos, gyakorlatban tapasztalt minősítési folyamatoknál szükséges dokumentumokkal, és szükséges ügyintézésekkel kapcsolatban. Itt igyekszünk összefoglalni azokat a tapasztalatokat, melyeket a sikeres veteránminősítésen átesett immár veterán rendszámmal rendelkező tulajdonosok osztottak meg a többiekkel. Természetesen létezik hivatalos változat erre a folyamatra, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ügymenet sokszor ettől eltérően működik, illetve sokszor nincs egyértelműen tárgyalva, hogy mire is van szükség. Az itt elhangzó folyamatok mivel tapasztalaton alapszanak, ezért csak irányadó jellegűek, tehát az itt olvasott összefoglaló sem tekinthető kézpénznek.


CADILLAC DE VILLE Convertible 1969

Először érdemes tisztázni azt, hogy mi is az a muzeális minősítés, és miért van rá szükség. A muzeális jellegű járművek olyan gépjárművek, ami a gyártási évüket tekintve már betöltötték a 30 éves kort, és a műszaki állapotuk megfelel a gyárból kigurult specifikációknak. Kizárólag olyan autó vehet részt muzeális minősítésen, ami már elmúlt 30 éves. Ez azt jelenti, hogy egy 1976-os gyártású gépjármű már részt vehet a minősítési procedúrán, mivel idén már biztosan betöltötte a 30. évét. Az 1977-es gyártású gépjármű csak 2008-ban mehet vizsgára, még akkor is, ha bizonyítani tudjuk, hogy a gépjármű a gyártás évében melyik napon került le a gyártószalagról.


Fiat 850 Coupe 1967

A muzeális minősítésre alacsonyabb költségek, és a forgalomba helyezés miatt van szükség. 2007 előtti években az 1995 előtt gyártott járművek üzembe helyezése kizárólag minősített veterán járműként volt megoldható. Amelyik jármű nem felelt meg a muzeális minősítés feltételeinek, az a jármű itthon nem volt forgalomba helyezhető. Ettől az évtől a törvénymódosításoknak köszönhetően már lehetőség van a mindenkori környezetvédelmi, és műszaki követelmények megfelelése esetén üzembe helyezni a járművet, de ez egy nagyon költséges, és nehézkes folyamat, az összes minősített muzeális járműveknek járó kedvezmények nélkül. Egy minősített muzeális jármű itthon kedvezményt élvez a teljesítményadó megfizetése alól, és csak a gyártási évben gyárilag megkövetelt műszaki követelményeknek, illetve gyári környezetvédelmi normáknak kell megfelelnie a forgalomban való részvételhez. Nem utolsó szempont az sem, hogy ezekre a járművekre a hétköznapi járműveknél jóval kedvezőbb kötelező biztosítást lehet kötni, ezzel is megkönnyítve a fenntartásukat.


Mercedes-Benz W107 350 SLC 1973

Amennyiben nem akarjuk a muzeális minősítést, akkor az importált autókra vonatkozó jogszabályok, műszaki feltételek, és regadó tételek érvényesek, ami általában az amerikai autóknak a koruknál, és Európában a legrosszabb kategóriába történő besorolásánál fogva minimum a 900.000Ft - 1Mft regadó megfizetése az alap induló költség az itthoni üzembe helyezés rögös útján.

Származás ellenőrzése

A származás ellenőrzés arra szolgál, hogy igazolva legyen a hatóságok felé, hogy az autót legálisan lett vásárolva, és nem áll nemzetközi körözés alatt. A származási igazolást az okmányirodában kell kérni, és ehhez a lépéshez szükség van az összes autóval kapcsolatos papírra. Az amerikai forgalmi engedélyre (title), az adás-vételiszerződésre, amennyiben közvetítőn keresztül vásároltuk a kocsit, akkor a közvetítő, és eladó között, illetve a közvetítő, és köztünk létrejött szerződésre, és a számlákra. Gyakorlatilag a lényeg, hogy tökéletesen hivatalos adatokkal nyomon követhető legyen az autó forgalmi engedélyében (title) szereplő személy, és közöttünk történő folyamatok minden egyes lépése.


Hillman Minx De Luxe 1960

Az ellenőrzés több hetet is igénybe vehet, tehát ha az iratok előbb érkeznek meg, mint a kocsi, érdemes ezt a folyamatot rögtön megindítani. A származási nyilatkozat másolatát postán megküldik, az eredeti példányt az okmányirodában lehet átvenni.

Veterán vizsga

A muzeális minősítés az egyik legfontosabb eljárás az egész ügymenetben, ez határozza meg a forgalomba helyezés feltételeit, itt kapja meg az autó a műszaki mentességeket olyan tulajdonságaira ami nem felel meg a mindenkori műszaki követelményeknek, és itt ellenőzik az autó eredetiségét is. Előminősítést egy szemrevételezési eljárás, az itt kapott szakvélemény alapján tudja a vámhatóság megkezdeni a veterán gépjárművekre vonatkozó vámolási eljárást. Az előminősítésnél az autó állapota nem érdekes, kizárólag azt ellenőrzik, hogy később alkalmas lenne-e a jármű muzeális minősítésre.

Előminősítés

A muzeális előminősítésre abban az esetben van szükség, ha az autó az unióba lépéskor nem került még vámolásra. Az előminősítés egy szemlevételezési eljárás, nem minősül vizsgának. A szemrevételezésnél kizárólag az autó adatait, és jellegét ellenőrzik. Az autónak itt még nem kell megfelelnie a veterán vizsgán támasztott követelményeknek, tehát az autó muzeális minősítésre képtelen állapotban is mehet, itt csak azt vizsgálják meg, hogy a restaurálás után alkalmas lenne-e a muzeális minősítésre. Ebből eredően az itt kiadott okmány nem muzeális minősítés, csak egy igazolás, amire a vámhatóságnak van szüksége a veterán járművekre vonatkozó vámeljárás megkezdéséhez. Amennyiben a jármű már egy másik Uniós országban az Unióba lépéskor le lett vámolva, akkor erre az előminősítő szemrevételezésre nincs szükség.

Muzeális minősítés

A sikeres üzembe helyezéshez szükség van veterán vizsgára. Veterán vizsgán olyan autók vehetnek részt melyek tökéletes esztétikai, és műszaki állapotban vannak. Illetve az autó teljesen megfelel a gyári állapotnak. A minősítést a MAVAMSZ (Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség) végzi. Pontozásos alapon történik, ami azt jelenti, hogy a szemrevételezés során észlelt hibákat pontlevonással regisztrálják, és ha a minősítés végén az autó pontjai magasabbak, mint a minimálisan igényelt ponthatár, az autó sikeres vizsgát tett.


Skoda Octavia 1960

A minősítésre fontos jól felkészülni tudásban a járművel kapcsolatban, és érdemes minél több gyári prospektust, és a típussal kapcsolatos a gyártási évre vonatkozó információt beszerezni. Ez nagyban elősegítheti a sikeres minősítést.


BMW 327 1939

Mivel a minősítés gyakorlatilag eredetvizsgaként is funkcionál, ezért első körben itt ellenőrzik az autó összes hivatalos azonosítóját. Érdemes az összes azonosítóval tisztában lenni merre található az autón, és még a vizsga előtt azokat jól láthatóvá tenni. Amennyiben az autón a koránál fogva esetleg lekopott valamelyik azonosító, akkor sincs nagy gond, ha az autónak van érvényes származási igazolása, attól még nem feltétlen van bukásra ítélve. Például amennyiben nincs, vagy lekopott az autó motorszáma, akkor sincs gond, ilyenkor lehetőség van motorkód igénylésére.


Toyota Celica TA22 1975

Minősítés folyamán ellenőrzik a motor-, alkatrészek, és kárpitok eredetiségét, illetve az autó műszaki állapotát, és esztétikai állapotát. Tehát ezen a vizsgán nem elég az autónak műszakilag megfelelnie az alapvető műszaki követelményeknek, hanem gyakorlatilag megközelítőleg meg kell felelnie a gyárból kikerült állapotának. Ezáltal nem felel meg a szakadt külső, rossz műszaki állapot, de legalább ennyire nem elfogadható a típusidegen motor-, alkatrész, akárcsak a gyárival nem megegyező fényezés, kárpit elemek, minták, illetve színek. Ezek mind pontlevonással járnak, és pillanatok alatt összejöhet az a pont mennyiség, ahol az autó már nem megy át a minősítésen. Ezért is nagyon fontos jól felkészülni a minősítésre, mert ha meg vagyunk győződve, hogy a pontlevonás jogszerűtlen volt, mivel a lepontozott dolog megfelel a gyári állapotnak, azt nekünk ott bizonyítani kell. Ilyenkor a gyári prospektusok, és a korabeli információk jelenthetik akár a sikeres vizsgát is.

A minősítés folyamán nem csak az autó állapotát mérik fel, hanem dokumentálják azokat az autó tulajdonságait, ami később az egyedi forgalomba helyezés, és az első üzembe helyezés során a hivatalos ellenőrzés alól mentességeket élveznek. (ilyen például a piros index).

A sikeres minősítés után megkapjuk a muzeális minősítést igazoló iratokat, és egy táblát, amit a kocsiban helyeznek el. Amennyiben ezek megvannak, lehet menni az egyedi forgalomba helyezésre.

<< Vissza
Ajánlott
Oldalak
Olcsó cégalapítás akár online cégalapítás, kft alapítás most kedvező árakon szakképzett ügyvédi irodák segítségével
olcsó cégalapítás
Magyarország egyik piacvezető domain és tárhely szolgáltatója egyedi tárhely ajánlatokkal, kedvező .HU és nemzetközi domain regisztrációval, SMTP szerver opcióval várja mindazokat, akiknek fontos honlapjuk biztonsága. Nálunk nincs megállás, miért üzemelte
Domain, tárhely, webtárhely, SMTP, VPS szolgáltatások
Kupon várárlás és bónusz kupon kedvezmények a legújabb csajos kuponok
Kupon, kupon vásárlás, bónusz kupon
A jövő informatikája - innovatív ügyfélszerző IT megoldások mindenkinek!
www.ens.hu
Buszrendelés és buszbérlés, egyéni és szakmai, kis és nagycsoportos kirándulások, városnézések, transzferek bel- és külföldön!
Buszbérlés és buszrendelés
Internet szolgáltatótól független e-mail küldés a világon bárhol mobiltelefon, laptop, vagy tablet segítségével. Legyen saját SMTP kiszolgáló szervere.
SMTP szerver, smtp kiszolgáló, smtp
Honlap és webáruház egyedileg igényesen elkészítve, keresőbarát kivitelezésben! Mindez elérhető árakon, INGYENES Google kampánnyal!
grafikai tervezés, honlap, webáruház, keresőmarketing (SEO), domain és tárhely
Dialekt: hogy EGYET értsünk! A Dialekt Fordítóiroda fiatal, dinamikus fordító és szakfordító csapata tevékenységének és szolgáltatásainak színvonalát képzett fordítóira, szakfordítóira, lektoraira és több éves szakmai tapasztalatra alapozza. Legyen Ön is
Fordítás, szakfordítás, fordítóiroda
autó autó-motor autócsodák autókülönlegességek gépkocsi izomautó luxusautó ritka autók személyuató veterán autó
SMTP.hu
DOMAIN NAGYKER - DOMAINEK KERESKEDELMÉVEL FOGLALKOZÓ KIKÖTŐ
Bérlet
Vásárlás
Hirdetnék